„A Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő programot indított a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015 tavaszán. A Petőfi Sándor Program az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. A program során hatvanöt magyar fiatalt küldünk ki ezen országokba. Az érintett országokban a magyar szervezetek, egyházak, oktatási intézmények, meghatározták azokat a területeket, ahol a legnagyobb hasznukra lehetnek ösztöndíjasaink. A program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítsük, segítsük a már meglévő kinti közösségeket. Célunk, hogy ez által elkezdődjön a közösségi hálózatok kiépítése, és első körben lassítsa, hosszú távon megállítsa és visszafordítsa a magyarság számarányának csökkenését” – olvasható a Petőfi Program honlapján, https://www.petofiprogram.hu/petofi-sandor-program.
Temesvárra idén Petőfi-ösztöndíjasként Nagy Anna érkezett, aki a város két magyar nyelven (is) oktató tanintézetében, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban, valamint a Bartók Béla Elméleti Líceumban tevékenykedett, illetve egyéb programokba is bekapcsolódott. A Gerhardinumban folytatott tevékenységről Kocsik Zoltán lelkipásztor-igazgatót és Nagy Annát kérdeztük.
Kocsik Zoltán:
– Igazgató úr, kérjük, mutassa be azokat a programokat, amelyek szervezése, lebonyolítása Nagy Anna részvételével történt.
– Az anyaország 2015-ben indította útjukra az első Petőfi-ösztöndíjasokat. Azóta milyen rendszerességgel dolgoztak e program önkéntesei a Gerhardinumban?
2017-ben a Szórvány Alapítvány és a Bánsági Magyar Közösségért egyesület ösztöndíjasai a Gerhardinumban is tevékenykedtek. 2019-ben és 2020-ban Gerhardinum Líceum kapott egy ösztöndíjast, akik kivették a részüket a néptánc- és a Baranta oktatásban. Nagy örömünkre szolgált, hogy a világjárvány után újra Petőfi Program ösztöndíjas tevékenykedik a katolikus tanintézményben Nagy Anna személyében.
– Kérjük, mutatkozzon be honlapunk olvasóinak.
Nagy Anna vagyok és a 2022/2023-as tanévben Petőfi ösztöndíjasként tevékenykedtem itt, Temesváron. Kisújszállásról érkeztem, ahol egy ötgyermekes családban nőttem fel. Azért tartom fontosnak ezt kihangsúlyozni, mert számomra sokat jelent az, hogy egy nagy és szeretetteljes családban nevelkedtem, ez nagyon sokat formált a személyiségemen. Nyilván innen ered az összetartozás fontossága, a gyermekszeretet, az elfogadás, a segítség- és támasznyújtás, az osztozkodásból fakadó önzetlenség és még sorolhatnám. Édesanyám tanító néni az egyik helyi iskolában, minden gyermek rajong érte. A gyermekszeretetet biztosan tőle örököltem, sokszor belelátok a munkájába, hogy milyen módszerekkel és szeretettel tanítja az 1. osztályosokat írni, olvasni, számolni. Úgy érzem ő általa is szippantottam magamba némi pedagógiai vénát és látásmódot. Nővérem, Tatárné Nagy Ágnes a Kuncogó megalapítója. Áginak köszönhetően pedig rengeteg népi játékot tanulhattam meg és tanulok folyamatosan a mai napig, amelyeket számos alkalommal tudtam kamatoztatni a munkám során.
Mindenki megdöbbent, amikor elmeséltem, hogy igazából a programhoz kapcsolódóan nem rendelkezek hivatalos szakképesítéssel. Tehát nem vagyok sem pedagógus, sem profi táncos, stb. Azon pedig végképp mindenki megdöbbent, hogy jogásznak tanulok, az utolsó évet passziváltattam azért, hogy ezt a tanévet Temesváron tölthessem. Mindezek ellenére mégis nagyon magaménak éreztem ezt a feladatot, ezt a küldetést. Olyan érzés volt, mintha az elmúlt 23 évemben tudat alatt már eleve erre a küldetésre készültem volna, hiszen számos olyan tapasztalat ért az évek során, amelyeket úgy gondoltam, hogy kamatoztatni tudnék a program során a külföldön élő magyarság körében.
Már magzati korom óta magamba szívhattam a néptánc, népzene, népdalok, népi játékok ízét, hiszen a három nővérem már akkor néptáncolt, amikor én még csak Anyukám pocakjában voltam. Még nem voltam 2 éves, amikor már én magam is elkezdtem néptánc foglalkozásokra járni. Éppen 2 éves lettem, amikor a városi betlehemes műsorban egyedül énekeltem az „A szép Szűz Mária…” kezdetű dalt. Ettől kezdve a néptánc a mai napig jelen van az életemben, több, mint 20 éve. Ez a közösség, ez az életérzés nagyon sokat formált a személyiségemen, ennek köszönhetően vagyok ma az, aki. Rengeteg versenyen részt vettünk a Nagykun Táncegyüttessel, számos versenyt, díjat és kitüntetést megnyertünk. Több alkalommal táncolhattunk a Néptáncantológián, sikert sikerre halmoztunk. De talán a legnagyobb sikerként a 2017-es kínai turnénkat említhetem meg.
A néptánc fellépések során több alkalommal is lehetőségem volt népdal éneklésre a színpadon. Néptánctáborok alkalmával is mindig szívesen tanítottam a kisebbeknek népdalokat, csujogatásokat. Továbbá rendszeresen részt vettem a néptánctáborok szervezésében, segítettem a pedagógusok munkáját akár szakmailag, akár a délutáni szabad foglalkozásokon. Közel áll a szívemhez bármiféle kézműveskedés, kreatívkodás. A táncolás mellett a hagyományőrzés is nagyon fontos számunkra. Kicsiként belenevelődtünk, később pedig mi tanítottuk a kisebbeknek. Rendszeresen szerveztünk gyermeklakodalmast, téltemetést, disznóvágást, Márton napi Libabált.
A néptánctáborokon kívül gyalogos táborokban és napközis táborokban is részt vettem, mint szervező, programfelelős. Számos játékélménnyel, kvízjátékkal, sorversennyel, vetélkedővel és kézműves foglalkozásokkal igyekeztem gazdagítani a gyermekek napjait. Általános iskolásként a Diákönkormányzat elnökeként lelkiismeretesen részt vettem az iskolaközösség számára szervezett programok, rendezvények szervezésében, lebonyolításában.
A néptáncon, a népdalokon és a népi játékokon kívül rendkívül fontos szerepet tölt be az életembe a vers- és prózamondás. Óvodás korom óta rendszeresen részt vettem vers- és mesemondó versenyeken kiemelkedő eredménnyel Az iskolai műsorokat ezáltal nemcsak a néptánc és népdal tudámossal tudtam színesíteni, hanem verssel, mesével, prózával, zongorázással, illetve gyakran kértek fel narrációhoz, konferáláshoz is.
Adminisztrációs feladatok elvégzésében viszonylag sok tapasztalattal rendelkezek, hiszen 3 nyáron keresztül egy helyi étterem irodájában dolgoztam adminisztratív munkatársként, a közigazgatási szakmai gyakorlatomat a Kisújszállás Város Önkormányzatánál végeztem, ahol később jogi és adminisztratív asszisztensként dolgoztam.
Amikor a Programra jelentkeztem, az online jelentkezési felületen csupán egy kattintás lehetővé tette, hogy ne csak a Kőrösi Csoma Sándor Programra jelentkezzek, hanem a Petőfi Sándor Programra is, amelyről őszintén szólva akkor hallottam először. Úgy éreztem, hogy minden lehetőségre nyitott vagyok. S milyen jól tettem, hisz lehet ennek az egy kattintásnak köszönhetem azt a csodálatos 9 hónapot, amelyet Temesváron töltök.
Két fogadószervezettel dolgozok együtt Temesváron: a Bartók Béla Alapítvánnyal és a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceummal. A Bartók Béla Alapítvány megbízásában dolgozok a Bartók Béla Elméleti Líceumban.
A mentorok és a kollegák fogadtatása igazán meglepő volt számomra, nem számítottam ilyen pozitív és szeretetteljes befogadásra. Biztosan életkoromból is adódóan, de gyakran úgy érzem, hogy mintha saját lányukként törődnének velem az első pillanattól fogva. Tényleg már a legelején ezt tapasztaltam, amely lényegesen megkönnyítette a beilleszkedést. Mindenkinek van hozzám egy-egy kedves szava minden egyes nap, akár a tanáriban, akár a folyosón, akár az ebédlőben, akár az udvaron. Mindenki olyan segítőkész, bármi kérdésem, kérésem van, akkor azonnal segítenek és felajánlanak mindenféle segítséget, amely elmondhatatlanul jól esik. Igazán családias a légkör, szinte tényleg az itteni családomként tekinthetek rájuk. Nagy örömmel tölt el, hogy ezeket a nagy szavakat nem csak imponálásból írom, hanem tényleg ilyen szerencsés vagyok. Rendkívül megható volt, amikor születésnapom alkalmából meglepetést szerveztek nekem, összegyűltek azok a gyerekek, akiknek tartom a magyar nyelvi fejlesztő órákat, énekeltek nekem és felköszöntöttötek virágcsokorral, édességgel, rajzokkal. Örömkönnyek csillogtak a szememben, hiszen az a pillanat újra bebizonyította, hogy itt is van most már egy második családom.
Megtiszteltetés számomra, hogy a tapasztaltabb kollegák fiatalkorom ellenére is ugyanolyan egyenrangú partnerként tekintenek rám, kikérik a véleményemet, kíváncsiak az ötleteimre, adnak a szavamra.
Minden korosztállyal foglalkozok az óvodásoktól kezdve egészen a középiskolásokig. Minden korosztálynak meg van a maga szépsége, s mindemellett persze a maga nehézsége is. Azt mondhatom, hogy talán az elemi osztályosokkal tudok a legkönnyebben együtt dolgozni. Az elején tartottam attól, hogy milyen lesz középiskolásoknak magyar nyelvi fejlesztő órát tartani, hogy azért meg legyen a tekintélyem annak ellenére, hogy alig 4-5 évvel vagyok idősebb tőlük, de mégse én legyek a szigorú tanár néni. Mostanra már nagyon jól tudunk közösen dolgozni, de azért be kell vallanom, hogy az 5-12. osztályosoknak sokkal nehezebb elnyerni a figyelmét és az érdeklődését, mint mondjuk az 1-4. osztályosoknak. Azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy egy kölcsönös rajongás alakult ki köztem és a gyerekek között. Naponta halmoznak el rajzokkal, számukra kedves apróságokkal, de nem tudok egy lépést sem menni úgy a folyosón vagy az udvaron, hogy ne szaladnának oda, ne ölelgetnének meg, ne dicsérnének meg. Még be sem lépek a kapun, de már lelkendezve kiáltják a nevemet még azok is, akiknek nem is tartok nyelvi fejlesztő órát. Nagyon jól esik az önzetlen szeretetük s már az eddigi pár napos vakációk során is szomorúak voltak, hogy hazautazok, de már előre rettegnek, hogy a nyári vakáció után én már nem fogok magyar nyelvi fejlesztő órát tartani nekik. Főleg a kisebbek nem akarják megérteni, hogy miért kell hazaköltöznöm, miért nem maradhatok itt jövőre is. De megígértem nekik, hogy mindenképp meg fogom őket látogatni az elkövetkezendő években is. Nagyon élvezem, hogy gyerekekkel dolgozhatok, hogy olyat csinálok, amiben maximálisan ki tudok teljesedni. Erdei Ildikó fogalmazott úgy, hogy akkor, amikor a gyerekekkel vagyok, csak úgy ragyogok. Én is ezt érzem, hogy ragyog a lelkem.
Temesváron két iskolában, illetve további két falusi iskolában tanítok. Fontosnak tartom, hogy Temesvár nem „sajátít ki”, hanem biztosítja, hogy a környező magyar iskolákba is eljuthassak. Hetente nagyjából 150 gyermekkel foglalkozok. A legfőbb tevékenységem a magyar nyelvi fejlesztő órák, illetve a népi játék és néptáncfoglalkozások tartása. A Bartók Béla Elméleti Líceumban 1-7. osztályosok számára tartok kiscsoportos magyar nyelvi fejlesztő órákat, illetve besegítek az iskola keretén belül működő Bokréta Néptánccsoport munkájába. Ennek köszönhetően számos hétvégi tánctanításon is részt veszek. A Bartókkal együttműködve havi rendszerességgel meglátogatom a Végvári Általános Iskolát, ahol a 0-4. osztályosokkal foglalkozok. A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban 5-11. osztályosok számára tartok egyéni és kiscsoportos magyar nyelvi fejlesztő órákat, 6-7. osztályosokkal heti rendszerességgel találkozunk a népdalkör keretein belül, továbbá 0-4. osztályosoknak tartok népi játék és néptáncfoglalkozást. A Gerhardinummal együttműködve hetente járunk Ótelekre, a szerb határhoz, ahol népi játék és néptáncfoglalkozás keretén belül találkozok 3-14 éves gyerekekkel. A magyar nyelvi fejlesztő foglalkozáson leginkább vegyes házasságból származó gyermekekkel foglalkozok, sokan közülük otthon nem beszélnek magyarul, így az iskola az egyetlen olyan közeg, ahol magyarul írhatnak, beszélhetnek, játszhatnak, gondolkodhatnak és érezhetnek. Mindemellett rendszeresen tartok kézműves foglalkozásokat a Játszó- és Alkotóház program, valamint a Mackótanoda keretében. Munkásságom szerves részét képezi a temesvaros.ro honlap szerkesztése, frissítése, leginkább az aktuális és a közelgő temesvári magyar rendezvényeket, programokat összesítem és töltöm fel az eseménynaptárba. Ezenkívül pedig sok más egyéb tevékenység is előfordul a munkám során, mint például egy-egy ünnepségen való versmondás és koszorúzás, versmondó versenyeken való zsűrizés, valamint táncházak tartása.
A legfőbb tevékenységem a magyar nyelvi fejlesztés, ahol nagy hangsúlyt kapnak a népi játékok és a népdalok. Célom, hogy népi játékokon keresztül támogassuk meg a gyermekek készségeit és képességeit. Ehhez hatalmas segítséget nyújt számomra a Kuncogó. A Kuncogó a konduktív etnopedagógia elméleti és gyakorlati megvalósulása, amely holisztikus megközelítésben a készségek és a képességek megtámogatását jelenti a népi játékokon keresztül. A Kuncogó megálmodója a nővérem, Tatárné Nagy Ágnes, aki konduktoróvodapedagógus, neveléstudományi kutató, valamint népi játék módszertani oktató. Mellette még sok segítséget kapok a munkám során Édesanyámtól, aki 1-2. osztályos tanító néni. Nagyon izgalmas számomra, amikor a szokásos hétköznapi dolgok mellett sor kerül a közös ötletelésre, a tapasztalatok megosztására. Különböző területeken szükséges a nyelvi fejlesztés, amely minden gyereknél más és más. Valakinek az írás megy nehezebben, valakinek az olvasás, valakinek a helyesírás, valaki a szókincsét szeretné fejleszteni, valaki nehezen fejezi ki magát szóban vagy éppen a j és a ly betűkkel gyűlik meg a baja, de általánosságban elmondható, hogy a magánhangzók és dupla mássalhangzók kiejtése, kihallása, leírása és megkülönböztetése jelenti a legnagyobb problémát.
Egy-egy jelesnap vagy ünnep kapcsán rendszeresen tartok komplex, tematikus foglalkozásokat, ahol az anyanyelvi fejlesztés mellett sor kerül táncolásra, játékra, kézműveskedésre, éneklésre, mondókázásra stb. Ilyen volt például novemberben a Libanap, ahol megismerkedtünk Szent Márton legendájával, libás dalokat és mondókákat tanultunk, libás színezőt készítettünk, sőt megtanultunk egy libás nyelvtörőt is: Kilenc kajla liba lába kalimpál a libabálba. Hatalmas sikert aratott a gyerekeknél, ügyesen begyakorolták és azóta már csak úgy pörög a nyelvük. Karácsonykor, Húsvétkor, illetve a farsangi időszakban is sor került a tematikus foglalkozásokra. Karácsonyra szerettem volna egy kis meglepetéssel készülni a gyerekeknek. Így elkészítettem osztályonként (hiszen nem minden osztállyal ugyanazokat a játékokat tanultuk) egy Játékgyűjteményt, amelyben összeszedtem az eddig tanult játékokat, dalokat, mondókákat ábécé sorrendbe rendezve. Fontosnak tartom, hogy ne csak hallás alapján tanulják meg a játékokat, hanem legyen meg nekik írásban is, hogy lássák, hogyan írunk le helyesen egy-egy nehezebb szót. Remélem ezzel maradandót tudtam ajándékozni, s ezáltal könnyebben tudják otthon is gyakorolni akár kistesóval, nagytesóval, anyával, apával, nagytatával, barátokkal stb.
A Magyar Népviselet Napja alkalmából pedig otthonom, a Nagykunság viseletét magamra öltve mentem be az iskolába dolgozni. Nemcsak tanítottam a népviseletben, hanem abban is buszoztam, abban sétáltam az utcán, abban mentem be a boltba stb. Nyilván feltűnő jelenség voltam, de szerencsére semmilyen atrocitás nem ért ezzel kapcsolatban. Az iskolában mindenki odáig volt azért, hogy felöltöztem viseletbe. Mindenki csodálta, a gyerekeket valósággal megbabonázta. Mivel a nagykunsági táncok és a nagykunsági viselet nem igazán közismert, úgy gondoltam, hogy itt a lehetőség, hogy megmutassak egy kis „hazait”. Ezzel összekapcsolva pedig megragadtam az alkalmat és tartottam egy kis nagykunsági népviseletbemutatót, ahol néhány szóban ismertettem annak a vidéknek a sajátosságait. Nem volt betervezve, de a gyerekek annyira a bűvöletébe kerültek, hogy kérték, hogy hadd rajzolhassanak le a viseletben. Így hát gyönyörű rajzok születtek a nagykunsági viseletről, mindeközben pedig nagykunsági népdalokkal ismertettem meg őket.
Hiába egyre erősebb a bánsági magyarságot veszélyeztető asszimiláció, a megmaradt magyarság igenis tesz és küzd érte, hogy a magyarságát megőrizze, identitását megerősítse, mindezzel példát mutatva a későbbi generációnak. Nagyon izgalmasnak és sokszínűnek tudnám jellemezni a feladataimat. Annyi biztos, hogy nem unatkozunk itt Temesváron. Hiszem, hogy minden gyermek egy kincs és, hogy minden gyermekhez megtalálhatjuk azt a bizonyos utat, csupán türelemre és időre van szükségünk. Végtelenül hálás vagyok, amiért 9 hónapig itt tevékenykedhette, élhettem, dolgozhattam és, hogy ilyen csodálatos embereket ismerhettem meg!
– Milyen érzéssel és gondolatokkal érkezett a Bánságba, Temesvárra? Járt-e már ezen a vidéken, voltak-e ismeretei az itt élő nemzetiségekkel kapcsolatosan?
Az az igazság, hogy nagyon nem tudtam felkészülni a kiutazásra, hiszen annyira hirtelen történt minden. Felgyorsultak az események és az életem egyik pillanatról a másikra a feje tetejére állt. Miután megkaptam az értesítést, hogy elnyertem az ösztöndíjat és el is fogadtam a célterületet, rengeteg dolgot kellett elintézni. Igazából csak akkor tudtam meg, hogy milyen tevékenységet fogok ténylegesen majd végezni, amikor már kint voltam Temesváron. De mindenképpen azzal az elhatározással érkeztem meg Temesvárra, hogy szívvel-lélekkel segítsem az itteni szórványban élő magyar közösség identitásának megőrzését, valamint a magyar kultúra mélyebb ismeretét átadni kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Őszintén szólva ezelőtt még sohasem voltam ezen a környéken, itt a Bánságban. Gyermekkorom óta rendszeresen utaztunk Erdélybe családdal, iskolával, valamint a néptáncegyüttessel is, viszont leginkább Torockó, Sepsiszentgyörgy és Brassó környékére. Mivel Kisújszállás testvérvárosa a Brassó mellett található Négyfalu, így valamelyest volt már némi tapasztalatom az ottani szórvány helyzetéről. A testvériskolai kapcsolatoknak köszönhetően kisiskolás koromtól kezdődően minden évben kiutaztunk Négyfaluba, illetve ők is jöttek hozzánk Kisújszállásra. Ezen felül több nyáron is volt alkalmunk a Határtalanul Program keretében együtt táborozni, ezáltal igen szoros barátságok alakultak ki, akikkel még a mai napig is tartom a kapcsolatot. A téli vakációban volt lehetőségem elutazni két barátnőmhöz Négyfaluba néhány napra, így évek óta először, végre találkozhattunk. Akkora volt az öröm, hogy rá pár hétre ők is meglátogattak engem Temesváron. A két négyfalusi barátnőm rengeteget tesz az ottani magyar közösségért és a magyar identitás megőrzéséért, hiszen ők szervezik a Hétfalusi Ifjúsági Napokat, a Szent Mihály Napokat, ők az al-, illetve elnöke a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klubnak, illetve aktív tagjai a Barcasági Csángó Alapítványnak is.
– A 2022-es és a 2023-as évet Petőfi Sándor emlékévvé nyilvánította a magyar Országgyűlés. Petőfi-ösztöndíjasként jelent-e ez nagyobb ösztönzést, buzdítást a munkájában?
Március 15-re számos dologgal készültünk. Először is a magyar nyelvi fejlesztős diákjaimmal körberajzoltuk a tenyerünket piros, fehér és zöld lapon is, majd mindet kivágtuk. Ezekből a kezekből pedig egy óriási kokárdát készítettünk a faliújságra. Emellett megtanultuk a Kossuth Lajos azt üzente dalt három versszakkal, amelyet nagy lelkesedéssel énekeltek. Röviden, a korosztálynak megfelelően ismertettem a 1848-as eseményeket, megbeszéltük, hogy mi minden történt március 15-én. Petőfi Sándor és Kossuth Lajos neve azért a legkisebbeknek is ismerős volt. Színeztünk magyar zászlót és kokárdát is. Elolvastuk a Nemzeti dalt, majd meg is hallgattuk zenés formában is. Felolvastuk a 12 pontot. A nagyobbakkal totót töltöttünk ki március 15-e kapcsán, illetve ehhez kapcsolódó szavakat kellett kiegészíteni a megfelelő magánhangzókkal. Huszáros dalokat tanultunk. A Temesvárhoz közeli Újbesenyő határában található az 1849. augusztus 9-i temesvári csata hőseinek emléket állító obeliszk, amely alatt 54 honvéd sírhelye van. A temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület, valamint az újszentesi Butykos Néptánccsoport szervezésében emlékeztünk meg a szabadságharc hőseiről, ahol verset is mondtam, illetve koszorúztam is. Családias légkörben zajlott a megemlékezés, amely igazán meghitt volt. Március 15-én rendkívül zord körülmények között, hideggel, esővel, széllel dacolva emlékeztünk a szabadfalui Petőfi-emlékműnél. Elhangzottak a román és a magyar miniszterelnök ünnepi gondolatai, a szónokok a szabadság mellett a béke fontosságáról szóltak. A rendezvényen hódmezővásárhelyi huszárok álltak díszőrséget. A koszorúzást követően pedig a Háromszék Táncegyüttes Tragédia című előadását nézhettük meg.
– Milyen további tervei vannak?
Legszívesebben minden évben különböző helyre mennék, hogy évről-évről megismerhessek egy-egy újabb magyar közösséget. De nagyon szívesen folytatnám itt Temesváron is a munkámat, hiszen elmondhatatlanul élvezem azt, amit itt csinálhatok. Marasztalnának is, hogy maradjak itt jövőre, de sajnos vagy nem sajnos be kell fejeznem az egyetemet. Ugyanis a jogi egyetem utolsó évét passziváltattam azért, hogy most itt lehessek Temesváron. Tehát a következő évben újra joghallgató leszek, ha minden jól megy, akkor befejezem az egyetemet, azután pedig ki tudja hogyan alakul és hová sodor az élet. Nyitott vagyok bármilyen lehetőségre és őszintén, teljes szívvel mondhatom azt, hogy nagyon szeretnék még a KCSP vagy PSP keretein belül magyar közösségekben tevékenykedni.
