Hargitafürdői kirándulás

Mi, a Gerhardinum Római Katolikus Líceum diákjai, idén Harghitafürdőre mentünk kirándulni. Mindenki nagyon izgatott volt és alig vártuk, hogy új élményekre tegyünk szert.  A diáktársaink gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzon senki az úton, ugyanis a hátulsó székeken ülők énektudásukkal szórakoztatták a társaságot.

Utunk során gyönyőrű tájakat láttunk és a földrajztanártól kapott térkép is segített, hogy jobban tájékozódjunk. Szállásunk Hargitafürdőn az Uz Bence menedékházban volt, ami nagyon otthonosnak tűnt már első látásra.  Délután elsétáltunk a Kossuth-sziklához, ahol alig győztünk betelni a táj szépségével, a fenyvesek illatával és a friss hegyi levegővel. Sok-sok fénykép készült, majd visszaindultunk a szálláshelyünkre, ugyanis várt a finom vacsora és az info tanárnő szülinapi meglepetése is.

Szombaton egy jó hangulatú közös reggeli tornával indítottunk az udvaron, majd reggeli után indultunk a Szent Anna-tó irányába. Előbb a Mohos tőzeglápot néztük meg, majd lesétáltunk a mesebeli szépségű tóhoz, ahol kürtőskalácsot ettünk és gyönyörködtünk a táj szépségében. Megtanultuk mit jelent a termikus inverzió és hogy a Szent Anna-tó tulajdonképpen egy  Európában egyedi krater-tó.

Visszaúton meglátogattuk a csíksomlyói kegytemplomot, a híres zarándokhelyet, ami egy másik csodálatos hely a környéken.

Délután egy embert (gerhárdistát 😊)- próbáló közös túra következett a Csicsói-Hargita  1755 m magas   csúcsára, ahonnan egészen a Fogarasi-havasokig eláttunk. Büszkék voltunk magunkra, a csapatra, hogy ilyen derekasan helyt álltunk a túrán!

Ott fent minden más, a levegő, a kilátás, az élet.

A nap végén a Csiki Hegyimentő Csapat munkatársaival, Bertoti Zsolt és Molnár Róbert hegyimentőkkel találkoztunk, akik érdekes dolgokat meséltek nekünk a hegyimentők munkájáról, a biztonságos túrázásról és az ember-természet közötti összhang fontosságáról.

Vasárnap a hazaúton meglátogattuk  Segesváron a várat, amit egy térkép segítségével fedeztünk fel közösen.

A kirándulás nagyon jó és csapatépítő hatású volt. Rengeteg új, közös élményt szereztünk, sokat láttunk és tanultunk. Nagyon jó volt a hangulat, sokat kacagtunk, több száz fotót készítettünk. 

Köszönettel tartozunk a szervező és a kísérő tanároknak, akik végig türelmesek voltak és érdekes és tartalmas programot szerveztek nekünk. Köszönjük, várjuk a következő kirándulást!

 

Csányi Annamária

 

Szervező és kísérő tanárok: Iovanovici Cosmina, Bakos Veronika, Luda Laura, Negrea Lăcrămioara, Kiss-Pataki Endre.